A beauty blogokon tavaly figyeltem fel a BB krémekre. Mindenki ezt használta, ajánlotta, promótálta. Természetesen, nekem is, ki kellett próbálnom, rendeltem is.
|
csokis maszk szappanokkal |
A fekete szappan kicsit szárítja a bőrömet, és első használatra kellemetlen illatú volt. Mivel nekem nem pattanásos a bőrm, így 1-2 hetente használom. A barátnőm viszont gyakrabban használja, neki zsíros a bőre, és tágak a pórusai. A kamillás szappan kellemes, szeretem, és akár magában is használom.
| |
BB krém Diamond |
|
|
Saját
BB krémemet én a doboza alapján választottam ki, ez a rózsaszín tetszett a legjobban. Még decemberben kaptam meg, azóta használom rendszeresen, minden nap. Nagyon szeretem, tényleg azt nyújtja, amit ígért. Nem kell alapozó, bekenem vele az arcomat, majd teszek rá púdert, és kész is vagyok. naponta 12-14 órát van az arcomon, nem szoktam újrakenni, sem púderezni. Rendszeresen használtam előtte alapozót, de mióta megvan ez krém csak porosodik a polcon. A bőröm ezzel sokkal természetesebb, mint az alapozókkal.
Kolléganőim közül volt, aki azt mondta, hogy világos a bőröm, de, aki hetente 2x szoláriumozik, attól ez a vélemény azt hiszem, nem meglepő.
Praktikus pumpás kiszereléső, 1 nyomás elég szokott lenni.
A napokban úgy éreztem, hogy kigogy, gyorsan meg is rendeltem a következő adagot, nehogy kifogyjak belőle.
|
Ő lenne |
|
|
Tegnap átnéztem az összetevők listáját, hisz nem árt az óvatosság, és a tudatosság. Az ingredients címszó alatt rengeteg általam ismeretlen összetevő olvasható. Mint tudjuk, a mennyiség sorrendjében vannak felsorolva az összetevők. Az elsőt ismertem: water. A további nyolc összetevőt megkerestem
Antalvalinál, és mindegyik elfogadott volt. Ezzel meg is nyugtatott, hogy nem kőolajat kenek a bőrömre.
Ezt az új krémet még csak megszagoltam, nagyon jó illata van.
Az arcmaszkokat is próbáltam, és rendszeresen használom is őket. Igazi BEAUTY FRIENDSek:))) Általában délután, este használom őket, még másnap is olyan jó selymes tőle az arcom. Program előtt is kiváló.